Ismertető: Nekünk a Versatil töltőceruzát, a betléri kastélyt és a besztercebányai juhsajtpiacot jelentette minden korosztálynak megvan a maga kezdő Felvidék-élménye. Ami apáinknak Trianon, bécsi döntés, Bata-cipő és a sztrapacska volt, az már a közvetlenül miutánunk következőknek is csupán a Chopok sípályái, anorák és a poprádi pártázatos harangtorony, a fiainknak meg már gyerekkorukban Deli csokoládé (noha az cseh gyártmány), a pozsonyi belváros bolondosan otthonos szobrai, esetleg egy ír kocsma a Mihály-kapu tőszomszédságában. A megalapozó élményekre aztán újabbak rakódtak és rakódnak, mert Szlovákia mindig is a legközelebbi külföld volt, az adott korban a legkönnyebben elérhető, bármilyen volt is az az adott kor. Élnek még közöttünk, akiknek ötven éve az északi szomszédhoz érvényes egyetlen útlevél a világjárás ritka boldogságát adta. A Felvidék nem csak hegységek, medencék és völgyek csodálatos körszelete, a Közép-Dunától a Felső-Tiszáig ívelő hegy-vízrajzi csoda. A Felvidék több ezer esztendős történelem, amelyből ezer esztendő mindenképpen bennünket illet, bennünket, magyarokat és szlovákokat, továbbá németeket, ruszinokat, lengyeleket, sőt Csicsmány jogán állítólag még ide szóródott bolgárokat is. Közös a történelmünk, és ebből az ezer esztendőből kilencszáznál több Magyarország nem a magyarok: a történelmi Magyarország közös históriája. |